Get Adobe Flash player
Főoldal Nemzetközi Visegrádi Alap

A pályázati típusok RÉSZLETES ismertetőinek megtekintéséért kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon.

Nemzetközi Visegrádi AlapNEMZETKÖZI VISEGRÁDI ALAP

Széleskörű támogatás a Visegrádi országokban élőknek
 
A Nemzetközi Visegrádi Alap célja, hogy támogatásai révén fejlessze Magyarország, Szlovákia, Lengyelország és Csehország állampolgárainak, szervezeteinek, intézményeinek és vállalkozásainak együttműködését és közös projektjeik révén a térség fejlődését. Az Alap számos tevékenységet támogat köztük a turisztika, oktatás és kutatás, ifjúság, sport, települések közötti együttműködés, közös rendezvények szervezése terén megnyilvánuló kezdeményezéseket is. A pályázatokat magánemberektől kezdve, a civil szervezeteken és vállalkozásokon keresztül a közintézményekig, illetve önkormányzatokig bárki benyújthat évente több határidővel is. A nemzetközi együttműködés terén megvalósuló pályázatok támogatása igen kedvező 70 %-os arányú.   

Bővebben...

Kis pályázatok (Small Grants)

Célkitűzése, hogy a négyoldalú kulturális, tudományos, tudományos kutatói, művelődésügyi, turisztikai tervezetek támogatásával, a fiatalok csereakcióinak és a határokon átívelő kapcsolatok szorgalmazásával a Visegrádi Négyek országai között szoros regionális együttműködést hozzon létre.

Bővebben...

Standard pályázatok (Standard Grants)

Célkitűzése, hogy a négyoldalú kulturális, tudományos, tudományos kutatói, művelődésügyi, turisztikai tervezetek támogatásával, a fiatalok csereakcióinak és a határokon átívelő kapcsolatok szorgalmazásával a Visegrádi Négyek országai között szoros regionális együttműködést hozzon létre.

Bővebben...

Stratégiai pályázat (Strategic Grants)