Get Adobe Flash player
Főoldal Európa a Polgárokért

A pályázati típusok RÉSZLETES ismertetőinek megtekintéséért kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon.

Európai UnióEURÓPA A POLGÁROKÉRT 2007-2013


Települések és civil szervezetek nemzetközi projektjeinek támogatása
  


Az Európai Unió külön gondot fordít az állampolgárok, a tagországok települései, illetve a különböző civil szervezetek nemzetközi kapcsolatainak és tevékenységének támogatására. Ennek a célnak a jegyében indult útjára az "Európa a Polgárokért" című program, amely jelenlegi formájában 2007 és 2013 között támogatja a célkitűzéseknek megfelelő projekteket.

 

A program közvetlen brüsszeli beadású pályázatainak főbb támogatási területei a nemzetközi testvértelepülési kapcsolatok, az állampolgárok és civil szervezetek által kezdeményezett együttműködési projektek, az ezek hatását fokozó egyéb intézkedésekre vonatkozó projektek, politikai kutatóintézetek és civil szervezetek működésének támogatása, illetve a nácizmus és sztálinizmus áldozataira történő megemlékezést segítő kezdeményezések.
A program kezdeményezettjei közé települési önkormányzatok és azok szövetségei, civil társadalmi szervezetek, politikai kutatóintézetek, túlélői vagy holokauszt szervezetek, illetve intézmények tartoznak. 

 

A program sajátossága, hogy a pályázatok bizonyos része egyszerűsített átalánydíjas utófinanszírozással működik, amelyhez nem szükséges a projekt megvalósításának tételes pénzügyi elszámolása.      

Bővebben...

1.1. pályázati típus – Testvérvárosok polgárainak találkozói 

A testvérvárosok polgárai számára szervezett találkozók lényege, hogy a testvérvárosokból összehozzon különféle állampolgárokat és állampolgári csoportokat, kiaknázva a települések közötti partnerséget az állampolgárok közötti és a kultúrák közötti kölcsönös megismerés és megértés elmélyítése céljából.

Bővebben...

1.2. pályázati típus - Testvérvárosok hálózatának kialakítása 

A testvérvárosi kapcsolat a településeket összekötő szoros kapocs, ezért a testvérvárosi kapcsolatok sora révén létrejött hálózatokban rejlő lehetőségeket fel kell használni a városok közötti tematikus és hosszan tartó együttműködés fejlesztésére. A projektszervezőknek olyan projekteket kell benyújtaniuk, amelyek ugyanazon témakörben megvalósuló különféle tevékenységeket (például a hálózaton belül a polgárok számára szervezett találkozókat, szakértők számára szervezett műhelymunkákat és konferenciákat) tartalmaznak. Ezenkívül ezekkel az eseményekkel összefüggésben, a szervezett és fenntartható tematikus hálózatok előmozdítása és a tevékenységek eredményeinek terjesztése céljából kommunikációs eszközöket kell létrehozniuk.

Bővebben...

2.1. pályázati típus: Állampolgári projektek

Az „Állampolgári projektek” pályázati típus olyan innovatív módszerek és megközelítések feltárására irányul, amelyek tevékeny európai szintű részvételre serkentik a polgárokat, valamint az európai polgárok és az Európai Unió intézményei közötti párbeszédre ösztönöznek. Ezen pályázati típus keretében számos, transznacionális és ágazatok közötti dimenzióval rendelkező, a polgárok közvetlen részvételét biztosító projekt nyerhet támogatást. A helyi szintű részvétel ösztönzését célzó projektek elsőbbséget élveznek. 

Bővebben...

2.2. pályázati típus: Kísérő intézkedések

Ennek az intézkedésnek a célja azon tevékenységek támogatása, amelyek eredményeképpen olyan hosszan tartó partnerségek és hálózatok jöhetnek létre, amelyek azáltal, hogy az aktív európai polgárságot elősegítő különböző érintettek jelentős számát érhetik el, hozzájárulnak a program célkitűzéseinek jobb megvalósulásához és maximalizálják a program általános hatását és hatékonyságát. 

Bővebben...

2.3. pályázati típus: Civil társadalmi szervezetek által kezdeményezett projektek támogatása

Ez a pályázati típus a részt vevő országokban székhellyel rendelkező, európai, nemzeti, regionális vagy helyi szinten tevékenykedő civil társadalmi szervezetek által kezdeményezett konkrét projekteket támogat a program prioritásaihoz és célkitűzéseihez kapcsolódó, kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésekben. 

Az e pályázati típusba tartozó projekteknek általános európai érdekű témákkal kell foglalkozniuk, kiemelt figyelmet fordítva az európai szakpolitikákra gyakorolt hatásokra.

Bővebben...

2. alprogram 1. és 2. pályázati típus – Strukturális támogatás az európai politikai kutatóintézeteknek (szellemi műhelyeknek) és az európai szintű civil társadalmi szervezeteknek

Ez a pályázat európai politikai kutatóintézetek (szellemi műhelyek) munkájának támogatására, illetve európai dimenziójú civil társadalmi szervezetek tevékenységének támogatására irányul.

Bővebben...

4. alprogram – Aktív európai megemlékezés

 A program célkitűzéseivel összhangban ez az alprogram kettős célt szolgál: „az európai polgársággal és a demokráciával, a közös értékekkel, a közös történelemmel és kultúrával kapcsolatos fellépés, vita és kritika ösztönzése” és „az európai értékek és vívmányok népszerűsítése által közelebb hozni Európát a polgárokhoz, miközben a múlt emlékei sem merülnek feledésbe”.

Bővebben...